Új fejlemények

Helloka!

Ady új bejegyzéssel érkezik!

Ha valaki már észlelte, kikerült két oldal, amiben a rendeléssel való információkat találjátok. Ha ezt valaki még jobban megnézte, nincs közte az enyém. Hát igen. Lusta disznó vagyok, és még nem írtam meg. Nagyon el vagyok maradva egy-két dologgal, kivéve a rendeléseket. Ugyanis egy darab e-mail nem fogadott három hét után sem. Nem azért mondom, mert én, a tehetség, mért nem kér tőlem senki semmit?, csak furcsállom a dolgot. Szóval ebből a szempontból szabadok vagyunk, mint a madarak, nem mintha nem lenne elég dolgunk a suliban, foglaljatok el minket, VÁRJUK A RENDELÉSEKET!! :D

A másik, hogy készülök nektek egy kis számotokra biztos nem újdonsággal. Hamarosan kirakom.
Illetve tervezek egy másik meglepetést is, de ez még egy darabig felfedetlen marad. Gondolkodnom kell még rajta, és ki kell dolgoznom a részleteket. Meg hát már elég rég kerültek ki fejlécek, szóval hamarosan azt is hozok egy árat.



Ami érdekes lehet számotokra:


Lexa úgy döntött, hogy e-mailon várja a kritikarendeléseket!! Ha valakinek ez nem világos, meg annak is, akinek igen, nézzen be az általa írt menüpontba, és olvassa át egy kicsit!!


Én pedig vállalok rendezett képeket.
Hát ja. Nem mintha én úgy vágnám, mit is jelent (tudom, csak nem igazán értem, minek mintákat kirakni, ha ígyis-úgyis totál másmilyet akar valaki), de vállalok. Színvilágot mondjatok (fekete-fehér, szépia, egy vagy két szín), személyeket, de jobb, ha küldötök róla képet, mert nem fogok feleslegesen időt pazarolni és felesleges köröket futni. Pláne, hogy utálok futni!! Extra dolgot, pl.: tépést nem csinálok, mert arra nincs programom. Keretet és más effekteket szívesen teszek rá, de három féle szerkesztővel nem csinálok egy képet.

De erről majd hamarosan többet is olvashattok!!


Puszipá!!
Ady~

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése