Kritika #3


Chiao!
Itt van a harmadik kritikám! Reményeim szerint nem lett sértő, és meglelhető benne az építő kritika! :)







Történet: Őszintén szólva, engem nem igazán érdekelnek az ilyen történetek, de ez jó! Egyáltalán nem sablonos az alapsztori, bár a fejezetekből több derült ki, mint a prológusból. Nem olyan gyakori a fiús lány főszereplő, és Louisnak sem a valódi énjét használtad fel, így semmiképp sem sablonos! Tetszik, mert izgalmas, bár a +18-as részeknek sem vagyok híve. De mivel jól fogalmaztál, így nem hangzott olyan durván, de ez már nem ebbe a szempontba tartozik! :D
Pontszám: 10/10


Helyesírás: Elírások mindenhol vannak, így nálad is előfordult egy-egy helyen, ami nem lenne, ha átolvasnád utána. Vagyis én javaslom, hogy nézd át, mielőtt felraknád, de nem olyan nagy gond :) Aztán vagy egy-két mondat, amit vesző helyett inkább ponttal kellett volna elválasztanod, mert szerintem nem igazán tartoznak egybe, de te tudod. És még azt az apróságot vettem észre, hogy valahová kellett volna tenned két szó közé a-t, valahol meg inkább nem. De ezek sem olyan nagy problémák, hiszen jó a fogalmazásod, nagy a szókincsed, és minden érthető!
Pontszám: 10/8


Design: A fejléc jó, tetszik a fekete-fehér színösszeállítás. Nincs rajta túl sok kép, mégsem üres. A betűtipus is jól illik hozzá! A hátteret már kifogásolom. Egy kicsit erős, és olvasás után csíkokat láttam még 10 percig. Én javaslom, hogy cseréld le, persze előfordulhat, hogy csak az én szememet bántja, nem tudom. Engem az egészben ez az egy zavar.
Pontszám: 10/8


Elrendezés: Tetszik, hogy kiraktad a modulsávba a szereplőket. És a felette levő gif a mondattal még inkább elnyerte a tetszésemet! Klassz, de itt is hiányolom a menüt. Így, hogy még nincs túl sok fejezeted felrakva, nem jelent gondot, de majd később már zavaró lehet. Én javasolom, hogy rakj ki egyet, de ez is a te döntésed, hallgatsz rám, vagy nem, nekem mindegy :) De ezen kívül minden rendben! :)
Pontszám: 10/9

Összpontszám: 40/35

További sok sikert a blogoláshoz!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése